5. rész

- Haló? - szóltam bele kómásan a telefonomba, ami a csörgésével aljas módon felébresztett.

- Stella? Veronica vagyok. Hamarabb haza tudok jönni! Délelőtt már otthon leszek. - szólt bele a telefonba. Kissé magamhoz tértem, és eszembe jutott, hogy én most a fiúkkal vagyok egy hotelszobában. Mivel nem válaszoltam vissza a telefonba, Veronica megint beleszólt.

- Hol vagy most? Jól vagy? - kérdezte.

- Persze, nincsen semmi baj, csak találkoztam a fiúkkal. Mármint... Még mindig itt vagyok náluk. - mondtam, és közben körülnéztem a helyiségben, ahol egyedül feküdtem.

- Ó. Értem. Akkor nem is zavarlak. Nemsokára találkozunk. Szia! - tette le a telefont. Felhúzott szemöldökkel zároltam le a telefonomat, majd visszadőltem az ágyba.

*Harry szemszöge*

Fájó fejjel keltem fel. Tegnap este kicsit többet ittunk a kelleténél. Körbenéztem. Még mindenki aludt. Stella szobájából viszont mozgolódást hallottam. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, és szinte kipattantam az ágyból.

Bementem a fürdőszobába, ahol magamra néztem. Egy alsó, izmos felsőtest és karok, szexi kócos haj. Tökéletes. Hónaljamra dezodort fújtam, kicsit kiöblögettem a számat szájvízzel, és megmostam az arcomat. Ennyi pont elég volt.

Kisétáltam a helyiségből, és egy határozott mozdulattal bekopogtam Stellához. Nem jött válasz. Hát benyitottam.

- Te meg mi a francot keresel itt? - nézett rám flegmán. Kócos haja talán szexisebb volt, mint nekem, de tökéletes alakját a tegnapi ruhája, és a takaró fedte el. Ez így nem fer. Látni akartam...

- Téged. - húzogattam a szemöldökömet.

- Keress tovább, csak ne itt. Szia! - mosolygott, majd intett, hogy most már igazán kimehetnék. Ennyi? Semmi hatása a jelenlétemnek?

*Stella szemszöge*

Nem adta fel. Valamit akart.

- Harry utoljára mondom, hogy húzz ki innen a francba! - mondtam most már erélyesen. Nem elég, hogy tegnap az alkohol hatása miatt konkrétan bármilyen nőneműre rámászott, most megint szórakozik.

De nem ment ki. Közeledett felém. Elért az ágyhoz, ahol felültem, hogy minél messzebb legyek tőle, de hiába. Rátérdelt az ágyra, és feljebb kúszott rajta, négykézláb, majd fölém hajolt teljes testével.

- Még mindig azt akarod, hogy kimenjek, cica? - kérdezte fenyegető hanggal. - Fogd be a szádat, mert felébreszted a többieket. - tette a kezét a számra, majd előhúzott egy kulcsot a farzsebéből, és az ajtóhoz toppanva halkan bezárta azt. Visszatért az eredeti pozíciójába, és megint fölöttem hajolt. Most már féltem. Egyáltalán nem volt vicces. Megfeszültem.

Egy ideig szemezett velem, majd kitépte a kezemből a takarót, amivel eddig magamat takartam. A tegnapi cicanadrág volt rajtam, és egy nagy Ramones póló.

- Csini. - mondta, majd erőszakosan lerángatta rólam a pólót, és a nadrágot. Próbáltam üvölteni, de befogta a számat, és az amúgy is halk hangomból így most semmi sem hallatszódott. Hiába kapálóztam, és hiába próbáltam minden porcikámmal ellenkezni, ő volt az erősebb, és simán lefogott. Kezei egy érzékeny pontomhoz vándoroltak, amit végképp nem bírtam. Gyorsan kellett gondolkodnom, különben percek kérdése alatt magáévá tett volna. Ezt nem engedhettem. Elkezdtem rúgni, kapálózni, harapni, és sikerült eltalálnom a férfiasságát, ami miatt egy pillanatig összerogyott, így előnyt kaptam. Elkezdtem ordibálni, majd az ajtóhoz futottam, és dübörögtem azon, segítségért kiabálva. Pár másodperc múlva Liamet hallottam meg.

- Stella? Stella jól vagy? Nyisd ki az ajtót! - szólt idegesen.

- Liam, nem tudom! Bezárt! - kiabáltam ahogy csak tudtam, de addigra Harry magához tért, és visszalökött az ágyra. Kétségbeesetten próbálta eltávolítani rólam a maradék fehérneműmet, ami részben sikerült is, majd azonnal meg akarta tenni.

Már nem bírtam ellenkezni, minden erőm elszállt, amikor valaki berúgta az ajtót. A könnycseppektől nem láttam ki az, de hamarosan felfogtam a helyzetet. Liam veri Harry-t, egymással verekednek. Félelmemben nem tudtam mást tenni, minthogy azonnal elhagyjam a helyiséget. Magam köré csavartam egy takarót, és kifutottam onnan. A másik helyiségbe Zayn lépett be, majd meglátott engem.

- Hát a ruhádat hol hagytad? - kérdezte mosolyogva, én pedig könnyes szemmel néztem az övébe. Tekintete a másik szobába szegeződött, amiben látta, hogy Liam éppen ököllel üti Harry fejét, aki kegyetlenül visszaütött neki.

- Hazaviszlek. - mondta gondolkodás nélkül, majd levette a pólóját, és a kezembe adta, hogy vegyem fel, majd kivett a szekrényből egy köntöst, és kitessékelt a szobából.

Egész hazafele úton egy szót nem szóltunk egymáshoz. Amikor megérkeztünk, egy halk köszönömöt ejtettem ki, majd berohantam a házba. A sokkos állapotom még mindig szüntelen volt, gondolkodás nélkül minden lakatot bezártam az ajtón, majd a fürdőszobába indultam. Kis gondolkozás után beálltam a meleg zuhany alá, és próbáltam feldolgozni, hogy mi is történt velem...

4. rész

Liam csendben állt mellettem. Láttam, hogy neki is könnybe volt a szeme, de nem adott utat azoknak. Erősnek akart látszódni előttem.

- Minden rendben lesz. - mondta, majd közeledett felém, és megölelt. Mindenki ezzel jött. Hogy egyszer majd minden rendben lesz. De tőle hallva ezt végre el is hittem...

- Lehet, hogy azt hiszed, hogy a fiúkat ez nem érdekli, csak ezekkel a hülyeségekkel próbálják feldobni a hangulatodat. Több-kevesebb sikerrel...

- Aranyosak. Tudom, hogy a kedvemért csinálják. - mosolyogtam. -  de veled viszont meg tudom ezeket beszélni. - mondtam. - Folytatjuk az ebédet?

- Ömm, igen, persze.

***

- EZ MEG MI?! - akadt ki Niall.

- Na, ez a kaja. - kacsintottam.

- De nem... Úgy értem ez. - piszkált meg egy cukkini kockát a tányérján.

- Zöldségnek hívják. Mint a paradicsomot, a paprikát, és a többit a tányérodon. - magyaráztam. Csirkemellet csináltunk párolt zöldségekkel.

- És ezt ki eszi meg? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Úgy látom, rajtad kívül mindenki. - mosolyogtam. - Tudod, ez egészséges, nem úgy mint a Nando's.

- Hé-hé. Ne beszélj így róla. Ő megért engem. - tartotta fel a kezét erélyesen.

- Akkor edd ki belőle a husit. - sóhajtottam, mintha egy 7 éves kisgyerek anyja szájából hangzott volna.

Niall nagy zsörtölődésnek hallatszó nyögések közepette kiette a husit, majd türelmesen megvárta, amíg a többiek is elfogyasztják az ételt.

- Most pedig. Khmm. Szombaton találkozunk.- tettem egy erős burkolt célzást arra, hogy most már elmehetnének.

- Ó, ne már. Azt hittem, hogy itt alszunk, és pizsibuli lesz meg kaja pija' meg minden... - vágott szomorú arcot Harry.

- Hát, itt pedig nem lesz semmilyen pizsibuli, amíg én itt vagyok. - kacsintottam.

- Hát... Akkor szia. - mondta Liam, majd megölelt. Az ölelésünk egy kicsit hosszabbra sikerült, így a többiek rögtön 'húúú'-zni kezdtek.

A többiektől is elköszöntem, majd amikor elmentek, lecsúsztam a bejárati ajtó előtt, és a térdemre hajtottam a fejemet. Így lehettem hosszú percekig, majd kimentem a konyhába elmosogatni.

Amikor már nem volt semmi tennivalóm, bementem a 'szobámba', és tanulni kezdtem. Amióta apa meghalt, nem voltam suliban, de hétfőn már mennem kell, ezért nem árt, ha felkészülök. Fogalmam sincsen, hogy hogyan lesz ez az egész. Érettségi, meg sport, és mind ezt apa nélkül. Aki mindig támogatott a tanulásban, és a sportban egyaránt.

Ilyen gondolatokkal nyitottam ki az irodalom könyvemet, és elkezdtem kiemelni a lényeget a soron következő anyagból. Világ életemben jó tanuló voltam, de most valahogyan nem ment ez a dolog. Nem voltam képes felfogni a betűket, a szavakat, és azt vettem észre, hogy könnybe lábad a szemem, majd minden elhomályosodik a könnycseppektől. Becsuktam a könyvet, és megtöröltem a szemeimet.

- Majd máskor - gondoltam.

Egészen estig azon gondolkodtam, hogy hogyan tovább. De semmi ötletem nem volt. Teljesen magamra maradtam. Ez a legjobb kifejezés.

Közben kaptam egy SMS-t Liamtől.

Mit csinálsz? 

Ülök a szobámban, és azon gondolkodom, hogy lehetek ilyen egyedül ebben a nagy világban... - írtam.

Akarsz róla beszélni? - jött a válasz.

Hol vagytok? - kérdeztem.   

Cheney Hotel. Miért? - írta.

Hát... Tudod, nagyon egyedül vagyok és arra gondoltam, hogyha nincsen más dolgotok akkor... 

Érted megyek! - írta, majd abbahagytuk a beszélgetést. Én ezt úgy vettem, hogy akkor átmehetek hozzájuk, úgyhogy átöltöztem ebbe, és kivasaltam a hajamat, majd készen is lettem.

Kicsivel később kopogást hallottam, majd benyitott Liam.

- Kicsit hideg van? - kérdeztem, amikor Liam piros orral, dideregve lépett be, pedig tudtam, hogy kocsival jött.

- Enyhén szólva. - mosolygott.

- Tényleg nem baj, ha átmegyek hozzátok? - kérdeztem.

- Nem, dehogy is. Legalább feldobod az unalmas szállodai napokat.

- Hát, akkor jó. Kérsz egy forrócsokit?

- Az most jól esne. - csillant meg a szeme.

Kerestem a szekrényben csokit, találtam is 3 tábla sima Milkát, így ezt egy kis tejszínben megfőztem, és kiöntöttem két pohárba. Közben sokat beszélgettünk Liammel, majd miután megittuk, indulni készültünk.

- Szép vagy. Egyébként. - dicsért meg.

- Köszönöm szépen. - mosolyogtam.

Szép lassan elkocsikáztunk a hotelhoz, és mielőtt kiszálltunk a kocsiból, Liam felvett egy napszemcsit, és egy sötét pulóvert. A pultosnál elkértük a szobakulcsot, és elindultunk felfelé. Amikor a szobába beléptem, undorító pasiszag csapta meg az orromat.

-Harry szemszöge-

Éppen nagyban fociztunk Louissal, vagy is hát egy gumicukros zacsit rugdostunk, amikor Stelláék megérkeztek.

- Pfuj. - szólalt meg Stella és az ablakhoz sietett, majd kinyitotta azt.

- Neked is szia, Stella. - mondta Louis.

- Ez belőletek van? Rohadtok? Vagy mi a szar?! - oktatott ki minket. - Ismeritek azt a szót, hogy fürdés? - folytatta.

- Persze! - mondta Niall, majd elővette a dezodorját, és végigfújta azt a testén. - Kész is! Tiszta vagyok! - jelentette ki büszkén, majd egy önelégült vigyor kíséretében letette a flakont, és mint aki jól végezte dolgát, leült az egyik fotelbe.

- Jesszusom... Sok dolgom lesz nekem még veletek... - sóhajtott fel, majd kiment az erkélyre.

- Haver, örülj, hogy ennyivel megúsztad! - mondta Zayn Niallnek.

-Stella szemszöge-

Kimentem az erkélyre, hogy szívjak egy kis friss levegőt, és teljesen elképedtem a látványon. A szemeim előtt Washington gyönyörű városa mutatta meg magát, a fényeiben. A szemeim akaratlanul is könnybe lábadtak. Nagyon hiányzik. De most apa helyett itt van ez az 5 srác, akik folyamatosan próbálnak engem jobb kedvre deríteni. És ez nagyon jól esik.

A gondolkodásomat az zavarta meg, hogy valaki megsimította a karomat, amire libabőrös lettem. Liam volt az.

- Megölelhetlek? - kérdezte.

Egy pillanatra furcsán néztem rá, majd bólintottam.

- Persze. - majd megöleltem.

3. rész

- Sziasztok Stella vagyok, helló! - köszöntöttem, majd mindenkivel kezet fogtam, Niall meg is ölelt (?). - Nos, hát. A zenéteket ismerem, de titeket viszont nem annyira. Meséljetek magatokról egy kicsit! - mondtam, majd a nappaliba, a kanapé felé invitáltam őket.

- Csak írd be a Googleba, hogy Harry Styles, és válogatni is tudsz. Bármit megtudhatsz rólam, akár azt is, hogy hány centi. - kacsintott rám, majd felvont szemöldökkel néztem rá.

- Ömmmmm. Én Liam vagyok. Szeretek táncolni, és kanálfóbiám van. Elég érzelmes típus vagyok és remélem jól kijövünk majd. - próbálta menteni a helyzetet Liam. Harry beszólását igen csak erősnek éreztem.

- Én Louis vagyok. Szeretem a répát, és van egy kitömött galambom, Kevin. - mondta Louis.

- Én Zayn vagyok. - nyújtotta a kezét Zayn.

- Nekem aaa nevem Horan. Niall Horan. - bólintott hunyorított szemekkel, teljesen elképzelte magát James Bond helyében. Aranyos volt.

- De mesélj magadról valamit te is! - mondta Zayn.

- Stella vagyok. Szeretek futni, és énekelni. Szeretem a divatot, bár ez most nem látszik meg rajtam. - mosolyogtam el magam a macinaci stílusomon. - Mit énekelsz? - kérdezte Harry.

- Dalokat. - villantottam rá egy 1000 wattos mosolyt, és azt hiszem egyenlítettem az előbbi beszólását. Válaszként csak megforgatta szemeit, és témát váltottunk.

- Úgy gondoltam, hogy összehívhatnánk egy sajtótájékoztatót, mert egy bő hónapja nem hallottak rólunk semmit. - mondta Zayn.

- Igen, erre én is gondoltam. Mondjuk lehetne a helyi színpadnál. - Igazad van, jó ötlet! - mosolygott Liam, majd a kezemre tette az övét, vállveregetés helyett. A szívem a nyakamba ugrott, hirtelen bizsergés és furcsa érzés öntött el. Azt hiszem Liam észrevette, hogy mit váltott ki belőlem, ezért elkapta a kezét az enyémről, és zavartan bocsánatot kért, én pedig zavaromban elkezdtem csavargatni a hajamat. (Mindig ezt csinálom amikor zavarban vagyok vagy kínos a helyzet)

- Khmm. Akkor elkezdjek szervezkedni? Valaki pedig kiírhatná facebookra és twitterre. Erre a mondatomra a fiúk mozgolódni kezdtek, kínos csend következett.

- Mivan? - csúszott ki a számon. 1 perces néma csend után Niall szólalt fel.

- Hát igazából jobb, ha nem írjuk ki sehova, így is rengeteg rajongó lesz ott. - mondta.

- Aha... - mondtam fintorogva. Csak én veszem ennyire nehezen az egoista hozzászólásokat? Végül magukra hagytam őket, és szervezkedni kezdtem. Bementem az ideiglenes szobámba és elővettem a laptopomat. Apa mappái között megtaláltam a rendezvényszervező telefonszámát, és lebeszéltem vele a dolgokat. 2 nap múlva - szombaton lesz a nagy nap. Már majdnem befejeztem a munkát, amikor csörömpölésre lettem figyelmes. A hang lentről jött, így arra vettem az irányt. A konyhában Louis és Harry a földön térdeltek.

- Ti meg mi az istent csináltok?! - kérdeztem, amikor észrevettem az üvegszilánkokat a földön.

- Pont azt! - mosolygott Harry perverzen.

- Ez csak egy rossz á-álom. Háromra menj szépen vissza a szobádba, és aludj vissza! - hunyorított Louis, és hadonászott a kezeivel, teljesen beleélte magát.

- Louis. Azonnal fejezd be.

- Kezeket fel hölgyem! Csak semmi pánik! Szép. Lassan. Hagyja. El. A helyszínt. - fenyített meg Hazza egy répával (?).

- Na jó, menjetek el innen majd én feltakarítom... - mondtam most már kissé idegesen, amikor Zayn megszólalt.

- A kis rendmániás.

- Addig örülj amíg csak rendmániás vagyok. - néztem rá gyilok vörös fejjel, amire Zayn meghátrált, és elhagyta a helyiséget, ahova egyébként fogalmam sincs, mikor jött be. Szép lassan összetakarítottam, és elmostam a tányérokat, majd a nappaliba összehívtam a társaságot, és vázoltam a helyzetet.

- Szóval. Mindent elintéztem, szombaton van jelenésünk. Ennyit akartam. Most kaptok egy kis szabad foglalkozást aztán csinálok valami ebédet.

- Valaki kaját említett? - szólalt meg a szöszke.

- Nem. Azt mondtam ebéd. E-béd. - mondtam.

- Kaja. - vitatkozott, és egészen beállt a szája durciba.

- E-b-é-d. - betűztem.

Niall karba tett kézzel, és halál durciban hagyta el a nappalit. Liam maradt bent egyedül. A szívem megint hevesen kezdett el verni, fogalmam sincs, hogy miért. Soha nem éreztem még ilyet.

- Segítsek az ebédben? - kérdezte, és rám mosolygott. - eddig is ilyen helyes volt?

- Ömm igen. Igen. Köszönöm. - mondtam megszeppenve. Csendben vagdostuk a zöldségeket, amikor megtörte a csendet.

- Nagyon sajnálom.

- M-mit?

- Pault. Ő egy nagyon jó ember. Volt.

- Annyira fáj ezt hallani.

- Hogy ő már nincs többé? - kérdezte. Felszisszentem. Elvágtam az ujjamat.

- Bocsánat. - mondta.

- Á, semmi baj, alapból ilyen béna szerencsétlen vagyok.

- Dehogy vagy az.

- simította meg a karomat. Miközben leragasztottam a sebet, egy könnycsepp csordult le az arcomon, majd egyre több követte azt.

- Akarsz róla beszélni? - kérdezte tapintatosan.

- 7 éves voltam. *Visszatekintés*

- Aztán anyával elmentünk az állatkertbe. Über jó volt. - mesélte Emily a napközis tanárnak. 

- Stella, te voltál már az anyukáddal az itteni állatkertben? - kérdezte Emily gúnyosan. 

- M-mmég nem. - mondtam szomorúan. 

- Még nem is láttam őt. Lehet hogy neked nincs is anyukád. 

- Árva gyerek nem is gyerek, árva gyerek nem is gyerek! - így csúfoltak. Aztán aznap este megkérdeztem apát, hogy nekem miért nincsen anyukám. Apa felsóhajtott. Tudta, hogy egy nap majd többet akarok tudni anyáról. 

- Dehogy nincsen anyukád. - mondta. 

- De akkor hol van? - kérdeztem. 

- Mindig itt van velünk, csak ő fentről néz minket. Tudod amikor téged hozott a gólya, feláldozta magát. Felment a mennybe, hogy te a Földön maradhass velem. Kisgyerekként rábólintottam, és elfogadtam a tényt. 5 perc múlva már boldogan játszottam valamelyik játékommal. Akkor még nem tudtam felfogni, hogy ez mit is jelent pontosan. - meséltem. 

Liam csendben hallgatott, és elgondolkodott azokon a dolgokon, amiket mondtam.

- Hogy bírtad? - kérdezte.

- Nehezen. Látni ahogy felnősz, a barátnőidnek az anyukája mutatja meg az első női dolgokat. Együtt mennek shoppingolni, és tanácsokat adnak egymásnak. Én ezt mind egyedül csináltam. Persze, ott volt apa. De más egy nővel és egy férfival beszélni dolgokról...

Liam csendben állt mellettem. Láttam, hogy neki is könnybe volt a szeme, de nem adott utat azoknak. Erősnek akart látszódni előttem.

- Minden rendben lesz. - mondta, majd közeledett felém, és megölelt. Mindenki ezzel jött. Hogy egyszer majd minden rendben lesz. De tőle hallva ezt végre el is hittem...

2. rész

Délután bementem a kórházba apa cuccaiért, és aláírtam néhány lapot, majd hazamentem, és felkerestem Veronicát. El kell adnom az apuval való közös lakásomat/lakásunkat, és hozzá fogok költözni. Ma este értem jött Veronica, és átvittem a szükséges cuccaimat. 

- Istenkém, ezer éve nem láttalak! - ugrott a nyakamba az elvileg felnőtt keresztanyám.

- Én sem. Ne haragudj. Nekem ezt még fel kell dolgoznom. Egy pár napig még biztosan nem lesz kicsattanó kedvem. - mondtam, majd átöleltem.

- Ezt én teljesen megértem. Senki sem gondolt volna arra, hogy most jött el az idő. - sóhajtott.

Hosszú percekig néztük egymást. egyikőnk sem szólalt meg, a szemeinkkel beszéltünk. Hogy mennyi évet kell bepótolni, és mi lesz mostantól, apa halála után.

- Figyelj... Te olvastad apa végrendeletét? - kérdeztem.

- Nem még. Azt sem tudom, hogy hol van. 

- Tessék. - mondtam, majd kihúztam a bőröndömből a lelaminált lapot. 

Veronica figyelmesen olvasta el, majd újra és újra átpásztázta a sorokat. 

- Te tudsz énekelni?! - kérdezte.

- Hát... Öm. Énekelgetek... - mondtam. Kínos volt a téma. Soha senki nem tudott erről, és nem is szerettem róla beszélni. Nagyon szégyenlős vagyok ezen a téren, ezért még csak apa előtt énekeltem.

- Énekelsz nekem is? - kérdezte kiskutyaszemekkel. 

- Nem is tudom... Talán máskor, jó? 

- Ó kérlek... Ami a szívedből jön! - kérlelt.

- Jó, rendben... - mondtam. - Mit szeretnél hallani? 

- Ed Sheerantől a Give me love? - kérdezte.

- Oké... - mondtam, majd kivettem a laptopomat a táskámból, és youtube-on beraktam a zenéjét.

Give me love like her,
'Cause lately I've been waking up alone.
Paint splatted tear drops on my shirt,
Told you I'd let them go.
And that I'll find my corner,
Maybe tonight I'll call ya,
After my blood turns into alcohol,
No I just wanna hold ya,

Give a little time to me, or burn this out,
We'll play hide and seek, to turn this around,
All I want is the taste that your lips allow,

My my, my my-y oh give me love,
My my, my my-y oh give me love,
My my, my my-y oh give me love,
My my, my my-y oh give me love,
My my, my my-y oh give me love

Give me love like never before,
'Cause lately I've been craving more.
And it's been a while but i still feel the same,
Maybe I should let you go
You know I'll find my corner,
And that tonight I'll call ya,
After my blood, is drowning in alcohol,
No I just wanna hold ya,

Give a little time to me, or burn this out,
We'll play hide and seek, to turn this around,
All I want is the taste that your lips allow,
My my, my my-y, oh give me love
Give a little time to me, or burn this out
We'll play hide and seek, to turn this around
All I want is the taste that your lips allow

my my, my my-y, oh give me love
my my, my my-y oh give me love,
my my, my my-y oh give me love,

M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover

M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover (Ah! )
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover (Love me, , love me)

M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover (Give me love)
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover (Give me love)
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover (Give me love, love me)
M-my my, m-my my, m-my my, give me love, lover (Give me love)

my my, my my, oh give me love
my my, my my oh give me love,
my my, my my oh give me love,
my my, my my oh give me love.

- Hát ez... Nem találok szavakat, Stella gyönyörűen énekelsz! - áradozott.

- K-köszönöm szépen. Azért ennyire nem.

- Dehogy is nem! "Meg kell mutatnod a hangodat a világnak!"

Nem értettem. Apa mindig is védett a világtól, a hírességtől, a fotósoktól. Ezek szerint mindig is meg akarta mutatni a világnak a hangomat is. De nem akarta, hogy olyan világban éljek, mint ő. Hogy egy perc nyugtom sem legyen. De most még is ez áll a végrendeletében. És ha ő ezt szerette volna, akkor bizony én teljesíteni fogom a kívánságát. A One Directionnel pedig fogalmam sincsen, mit kezdjek...

- És mi lesz azzal a bandával? - kérdeztem.

- Hogyan tudnád őket elérni? Apád telefonjában biztosan benne van a számuk, nem?

- De, lehet. Megnézem. - mondtam, majd a kis dobozból kivettem a telefonját. 

A One Direction mappában ismerős nevek csengtek fel: Harry Styles, Liam Payne, Niall Horan, Zayn Malik, Louis Tomlinson. Melyiket hívjam fel? 

Bizonytalanul a Liam Payne feliratra kattintottam, majd tárcsáztam.

L: Halló? 

S: Szia. Én vagyok Stella. Paul lánya...

L: Szia! Nagyon sajnálom ami történt. Hatalmas veszteség...

S: Igen, köszönöm. Figyelj, apa végrendeletében az áll, hogy én legyek a menedzseretek, ha ő már nem lesz... Az a kérdésem, hogy hajlandóak vagytok ezt elfogadni, és teljesíteni a kívánságát? Én teljes mértékben megértem, ha nem de...

L: Persze, ez természetes! Úgy tudom neked is van némi tapasztalatod, és biztos vagyok benne, hogy jól megleszünk.

S: Meglátjuk... Akkor meg tudjuk oldani, hogy valamikor találkozunk?

L: Persze. Mikor lesz a temetés? - kérdezte.

Nem kérdezett semmi rosszat. Csak érdeklődött. Még is hatalmas fájdalom volt ezt hallani. Hogy mikor lesz a temetése az apámnak. Ez egy olyan érzés, amit nem lehet szavakkal kifejezni. Volt egy életed, és egyszercsak minden megváltozott, mert egy fele az életednek megszűnt, és többé már nem fog létezni. Mintha teljesen egyedül maradtam volna. Az egyetlen megmaradt támaszom mára nem létezik, és egyedül kell megbírkóznom ezzel a mindennapokban. Nem lesz könnyű. Sőt, utállni fogom, de ez az élet rendje és meg kell tanulnom ezzel együtt élni, és pozítívan kell gondolkodnom. Ezek nélkül elvesznék a világban.

S: Még nem tudom. Majd értesítelek titeket, ha meglesz az időpont.

***

- Nyugodjon békében, ámen! 

Egy hónap telt el apa halála óta. Sikerült feldolgoznom ezt a tényt. Bár amikor az apukám neve bele volt vésve egy sírkőbe, kimondhatatlan érzés volt. Veronicával sétáltam a temetőben. Körülöttünk rengeteg fekete ruhás ember. Apa sírja körül rengeteg virág, és mécses. Rengetegen szerették. 

- Gyere, most már menjünk. Látom, hogy dideregsz. Nagyon hideg van. - mondta. Egy percig még álltam ott, majd amikor az első hópihe elérte a sírkövet, még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd végleg otthagytam. Már nincsen bennem szomorúság, elfogadtam a tényt. Ennek így kellett történnie.

A One Directionnek azóta nem voltak koncertjei, ma fogunk találkozni először, Veronicánál. 

Éppen ezért ki is takarítottam, és rendbe vágtam a lakást. Veronica elment az anyukájához egy hétre, így üres volt a ház. Gondoltam, énekelek egy kicsit. A választásom először egy Miley Cyrus dalra esett, ( Hallgasd meg! ) majd Bruno Marstól a Grenade következett ( Hallgasd meg! ). 

Amikor láttam, hogy az idő elszaladt, gyorsan felöltöztem ebbe, és kipakoltam egy kis rágcsát, majd kopogásra lettem figyelmes. (...)

Sziasztok! Ha tetszett a rész, akkor nagyon örülnék, ha pontoznátok, vagy kommenteljetek, írjatok kritikát! Tudni szeretném, ha van valami olyan dolog, amit javítanom kéne, hiszen nektek írom a történetet! Millió puszi, Bogi xx ♥

1. rész

*Stella szemszöge*

A testőrök kiérkeztek a helyszínre. Úgy látszik ma sem szabadulunk meg tőlük. 

A John névjegytáblával ellátott férfi szorosan fogott magához, ügyelve arra, hogy senki se tudjon megörökíteni. 

Apám szitkozó hangját a nagy zsivaj ellenére hallottam. Nem láttam az arcát, de el tudtam képzelni, hogyan is festhet most. Gondterhelt, aggodalmas. Mindig ez van. Ahogy kilépünk a házból, rögtön megbánjuk. Ezek mindenhol ott vannak.
Hallani lehetett a rengeteg gép kattanását, nem is beszélve a vakító vakuzásról, ami egyre tompább, és tompább lett. Végül szinte minden elcsendesült.
Nem értettem a helyzetet. Egy apró pillantást mertem kitekinteni a testőröm mögül, amikor megláttam, hogy az emberek kört formálva állnak valaki fölött.
Kihúztam a kezemet John védelmező kezei közül, és a tömeg felé indultam.
Apám a földön feküdt, valaki által stabil oldalfekvésbe helyezve.
- Van pulzusa, a mentők pedig hamarosan kiérkeznek. - közölte velem egy ismeretlen nő.
- Apa! - ordítottam, és próbáltam közelebb vergődni apához a nagy tömegben.
A másik testőröm erősen ragadta meg a karomat, és nem engedett a közelébe. Könnyes szemekkel, sokkos állapotban vertem a biztonsági őr hátát, hogy engedjen el. Ennek eredményeként beültetett a kocsijába.
Kétségbeesetten hallhattam és néztem végig, ahogyan kiérkeznek a mentők, és a hordágyra teszik, majd elszállítják. John próbált nyugtatgatni, de cseppet sem nagy sikerrel.
- Azonnal vigyen el abba a kórházba, ahová apát vitték! - mondtam idegesen.

***
- Tehát.. Apa stroke-ot kapott? - kérdeztem vissza az orvostól szaggatott hangnemben.
- Akkor vázolom a helyzetet, hogy mindenki számára érthető legyen. Pault valamilyen fokozott idegesség, adrenalin vagy pánik érte el. Ezek olyan magas fokozatúak voltak, hogy beállt a stroke, aminek súlyos következményei lehetnek. Beszédképtelenség, lebénulás, vagy emlékezetkiesés.
Az arcomra száradt könnyeket újak váltották fel, beborították az arcomat.
A második nyugtatómat vettem be, miközben apa betegágya mellett ültem a kórházban.
- Mennyi esélye van a felépülésre és maradandó normális életre? - kérdezte John miközben szorosan fogta a kezemet.
- Sajnos rossz hírt kell közöljek. Az érkatasztrófa a központi idegrendszer túl nagy területét károsította amiből komatózus állapot alakulhat ki, vagy a beteg halálához is vezethet. - sóhajtott Dr. Hill.
Csendben ültem a széken, és próbáltam feldolgozni az elhangzottakat. Nem akarom elveszíteni az utolsó családtagomat is. 

- Csak apa maradt meg nekem, mi lesz ha őt is elveszítem? - ordítottam hisztérikusan, amiért az egyik nővérke kivezetett a kórteremből, és megmondta, hogy menjek haza. Visszamentem a kabátomért, és megsimítottam apa karját. Azt akartam, hogy erősnek lásson.
- Minden rendben lesz. - mondtam.
- Ferethleh. - mondta beszédhibásan, majd elhagytam a kórtermet.

***
Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. A kórházból hívtak.
- Haló? - szóltam bele.
- Stella Higgins?
- Igen, hogy van apa?
- Róla lenne szó. Tegnap éjjel elhunyt. Kiderült, hogy a szíve is nagyon gyengén működött, és a másnapot már nem vészelte át. Nagyon sajnálom. Kérem délután jöjjön be a zárójelentésért, és néhány dolgáért. Őszinte részt vétem. - letette.

Nem tudtam elhinni. Soha többé nem foghatom meg a kezét, nem ölelhetem meg, nem mondhatom meg neki, hogy szeretem. Ezek már csak emlékek maradnak? Kit kell ilyenkor felhívnom? Mit tegyek?

***
Részlet Paul Higgins végrendeletéből
,,Drága egyetlen kislányom! Ha ezt a levelet olvasod, akkor már nem vagyok köztetek.
Kérlek ne sírj! Légy erős! Veronica fog téged befogadni, nála el tudsz lakni, ne aggódj, anyagilag biztosítottam, hogy egy percet se zavarj nála.
Összesen két kívánságom lenne. Az első: Mutasd meg a világnak a gyönyörű hangodat!
A másik: Ha még létezik a One Direction, akkor vedd át a menedzseri helyemet. Tudom, hogy elég érett vagy hozzá!"

Szereplők

Stella Higgins: 17 éves vagyok. Anyám meghalt a születésemkor, így apával élek. Tudok énekelni, de apán kívül még senki sem hallotta a hangomat úgy igazán. Nagyon előítéletes vagyok, ezért elég sokáig tart, míg valakit közel engedek a szívemhez. Nincsenek nagyon barátaim, mert a mostani sulimban inkább egyedül vagyok, mint azokkal az elkényeztetett libákkal.

Paul Higgins: A One Direction menedzsere. Mindig is meg akart óvni a rengeteg rajongótól, és a médiától, ezért én nem vagyok ismert. Még a fiúkat sem ismerem annyira, szinte csak látásból. Apának anya óta nincsen senkije.

One Direction:

Prológus

Fényképezőgépek villanása világította be a kis sikátort. Paul Higgins mindent megtett azért, hogy megvédje lányát a firkászok erőszakosságától. Saját testével takarta el a kamerák támadásától, miközben fogcsikorgatva várta, hogy a testőrök megérkezzenek.

Ő csak nyugodtan szeretett volna eltölteni egy délutánt a 'kis'lányával, de ezek a semmit sem tisztelő mocsadékok megtalálták őket. Pedig a legnagyobb titokban hagyták el a házat, és nem túl ismert helyre mentek szórakozni. 

Azt még elviselte, ha egyedül volt, és úgy koslattak utána, de nem tűrte el, hogy Stella társaságában ilyet műveljenek. Tisztában volt azzal, hogy ez a munkájuk, viszont civilizáltabb módon is meg lehet oldani. Paul szívesen egyeztet előre interjúkat, és profi módjára válaszol a kérdésekre. De nem akarja, hogy a lánya is belekeveredjen ebbe az őrült világba. Igaz, nem védheti meg örökké, bár ennek ellenére már gondolkozott azon, hogy huszonnégy órás felügyeletet kapjon a lány.

Még soha nem akadt ki ennyire, és jól tudta, hogy ebből nagy botrány lesz, de nem érdekelte. egyedül csak az számított, hogy megvédje a lánya magánéletét.